A LIONS Cseretábor megnyitó ünnepsége

2023. 07. 17-én az első teljes napunkon délelőtt a diákok a Hotel Termál Nyergesben kipihenhették az utazás fáradalmait. Ezúton is köszönjük a Kafka családnak, hogy ilyen gyönyörű és igényes helyszínen rendezhetjük meg táborunkat.

 

14 órakor került sor táborunk hivatalos megnyitójára, melyre Fésűs András YEC felelőst kértük fel. Az ünnepség színvonalát emelte, hogy Dr. Kökény Mihály leköszönő régió elnökünk, korábban népjóléti, illetve egészségügyi és szociális miniszter valamint a WHO szakértője elfogadta a meghívásunkat és egy igazán érdekes és lebilincselő előadást tartott Magyarországról, a magyarokról, és áttekintést adott Magyarország egészségügyi helyzetéről.

 

17 órától a monori Vigadó Kulturális és Civil Központ, a kecskeméti Szent László Lions Club és a Monori Hegyessy Lions Club közös szervezésében megvalósuló Harsányi Zsuzsa festőművész Az ÉLETÖRÖM MINDANNYIUNKÉ kiállításának a megnyitó ünnepségén vettünk részt a diákjainkkal. A megnyitón beszédet mondott Juhász László Monor város alpolgármestere és verset mondott Tóth Dalma.

 
 

Ezt követően lovaskocsis városnézést szerveztünk Monoron illetve a vacsoránk helyszínén a monori Strázsa hegyen, ami Európa egyik legnagyobb pincefaluja, közel 1000 pincével. Kugel György Lions társunk jóvoltából és támogatásával a Kultpincében csodálatos környezetben tölthettük el az estét. A Kultpince minőségi borait és pálinkáit is megkóstolhattuk, Kugel György felvezetése mellett. Megtekinthettünk egy kis videót is a pincefalu történetéről, jelenéről.

 

Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba